A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Vízipari Pályázati Program keretében immár negyedik éve biztosít vissza nem térítendő támogatást a hazai vízipari vállalatok külpiaci megjelenésének, tevékenységeinek támogatására.

„A Program célja a magyar vízipari cégek exportképességének növelése annak érdekében, hogy az elkövetkező években a hazai vízipar a magyar export egyik húzóágazatává válhasson, továbbá elősegítheti a cégek kutatás-fejlesztési kapacitásainak erősödését is. A 175 millió forintos keretösszegű programnak köszönhetően a magyar vállalatok olyan referenciákkal bővíthetik szaktudásukat és tevékenységüket, amelyek a későbbiekben lehetővé teszik, hogy nemzetközi beruházásokon önálló vállalkozóként, illetve beszállítóként induljanak” – nyilatkozta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára.

A 2020. február 7-én meghirdetett, majd a járványügyi helyzetre való tekintettel felfüggesztett Vízipari Pályázati Program június 15-én újraindul.

A Vízipari Pályázati Program 2020. évi módosított felhívása keretében mindösszesen 175 millió forint vált elérhetővé, lehetőséget nyújtva infrastrukturális beruházásokat megalapozó megvalósíthatósági tanulmányok, stratégiai dokumentumok, valamint pilot projektek költségeinek társfinanszírozására. A támogatási kérelmeket 2020. szeptember 1-ig lehet benyújtani a pályázati felhívásban ismertetett módon.

A pályázat benyújtására Magyarországon bejegyzett és a víziparban tevékenykedő gazdasági társaságok, felsőoktatási intézmények, vízügyi igazgatási szervek, valamint vízipari érdekképviseleti tevékenységet folytató szervezetek jogosultak.

Figyelembe véve a járvány gazdaságra gyakorolt várható következményeit, a pályázók részére kedvezőbb feltételeket biztosítunk a Pályázati Program során. A nyertes pályázók a nagyobb vízipari infrastrukturális beruházásokat megalapozó stratégiai dokumentumok elkészítése tevékenység esetében a projekttel összefüggő költségeik legfeljebb 60%-ának, míg a vízipari pilot projektek beindítása tevékenységi kategóriánál a projekttel összefüggő költségeik legfeljebb 70%-ának megfelelő összegű támogatásban részesülhetnek.

A pályázati felhívás és szabályzat, valamint a benyújtandó mellékleteket tartalmazó teljes pályázati dokumentáció elérhető a KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK között.

További tájékoztatás a [[[WvKLUU5NxJ2rcGFseWF6YXQudml6ZGlwbG9tYWNpYUBtZmEuZ292Lmh1]]] e-mail címen kérhető. A beérkezett kérdések 5 munkanaponként rendszeresen – de legkésőbb 2020. augusztus 25-ig – a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján közzétett, „Gyakran Ismételt Kérdések” elnevezésű dokumentumban kerülnek írásban megválaszolásra.

(KKM)