Idén, az eddigi adatok alapján, várhatóan a magyar gazdaságtörténet legmagasabb exportszámait tudja felmutatni a gazdaság - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar export napján csütörtökön, Budapesten.

Hozzátette: a magyar külgazdaság teljesítménye alátámasztja a gazdaság növekedési pályáját. Közölte, tavaly is rekordot ért el az export.

Kép letöltéseFotó: KKM

Szijjártó Péter az Eximbank által az idén első alkalommal megrendezett exportnapon köszöntőjében kiemelte: az első 8 hónap adata alapján az idén 3 százalékkal nőtt a magyar kivitel, ezen belül a gépipar és a gyógyszeripar húzta az exportot. Magyarország idén az első nyolc hónapban már 34 országba exportált többet, mint tavaly egész évben, és 10 ország esetében már meghaladta a tavalyi teljes év exportjának 90 százalékát.

A magyar kivitel 7 százalékkal bővült tavaly, ezzel az ország a világ 35. legnagyobb exportőre lett - mondta. Bejelentette: Magyarország 2017-ben elnyerte az exportfejlesztési világfórum rendezési jogát.

Elmondta, az ország, a kis- és középvállalkozások (kkv) külpiaci érvényesüléséhez - egyebek között - az intézményrendszer is támogatást nyújt. A Magyar Nemzeti Kereskedőház képviseletei a világ 47 országában kezdték meg a működésüket, a hálózat jövőre 9 új állomással bővül - közölte.

Kitért arra, hogy az export 79,1 százaléka az EU-n belüli országokba irányul, de a keleti- és a déli nyitás politikájával 2010-2015 között 7 és 9 százalékkal nőtt a keleti illetve a déli nyitás országaiba irányuló export. A magyar export GDP-hez viszonyított aránya 89 százalék volt idén az első fél évben.

Kép letöltéseFotó: KKM

Ismertetése szerint az Eximbank hitelállománya elérte a 745 milliárd forintot, a banknak 890 ügyfele van, ami 45 százalékos növekedés a múlt év közepe óta. Az első fél évben 153 milliárd forintot, 12,5 százalékkal több új hitelt helyeztek ki, ennek 57 százaléka mikro- kis-, és középvállalkozásokhoz került.

Közölte: az Exim tevékenysége 191,4 milliárd forint exporttöbbletet és 31,3 milliárd forintnyi belföldi többlettermelést hozott az első fél évben, amivel 151,5 milliárd forinttal növelte Magyarország nominális GDP-jét.

Emlékeztetett: 2010-óta új megközelítéssel, nem konvencionális gazdaságpolitikával növekedési pályára állt a magyar gazdaság. Az elmúlt hat évben bebizonyosodott, hogy - a régi közgazdasági dogmákkal ellentétben - nem kell választani a növekedés, és új munkahelyek vagy a költségvetési fegyelem között - mondta.

Hozzátette: lehetséges úgy javítani a versenyképességet, hogy közben az emberek keresete folyamatosan nő. Az új gazdaságpolitika jelentős adócsökkentésen alapul, ami újabb beruházásokat munkahelyeket hoz az országnak. A csökkenő adóterhek lehetővé teszik a fizetések folyamatos emelését. A társasági adó kulcsának csökkentésével Magyarországon lesz a legversenyképesebb befektetési környezet.

Kép letöltéseFotó: KKM

Urbán Zoltán, az Exim vezérigazgatója elmondta: az idén először megrendezett Magyar export napja olyan szakmai fórum, ahol nemcsak az exporthoz kapcsolódó tudásról, hanem a vállalkozásokat segítő lehetőségekről vagy a befektetés ösztönzésről is tájékoztatást nyújtanak.

A statisztikák szerint 2015-ben a világkereskedelem 13 százalékkal csökkent. Eközben a magyar export 7 százalékkal nőtt, és az Exim 30 százalékkal növelte az exporthoz kapcsolódó hitelezési szolgáltatásainak volumenét.

A rendezvény díszvendége Kazahsztán, a közös kazah-magyar alap a kazah mezőgazdaság fejlesztésébe fektet be, várhatóan egyre több magyar vállalkozás jelenik majd meg Kazahsztánban.

Rusztemov Nurbah, a Kazah Köztársaság magyarországi nagykövete szerint az esemény kiváló alkalmat teremt az üzletfejlesztésről folytatott tanácskozásra.

Magyarország fontos stratégiai partnere Kazahsztánnak a régióban, a létrehozott stratégiai tanács és üzleti tanácsok segítik a kapcsolatok további fejlődését - mondta. Asztana és Budapest között közvetlen légi járat indul, az erről szóló megállapodást csütörtökön írják alá.

(MTI)