Agrárminisztérium

Dr. Nagy István

agrárminiszter

Fotók

Több fejlesztési forrás jut a méhészetnek

Több fejlesztési forrás jut a méhészetnek 2014. október 14.

A következő években évi 4,7 millió euró, a jelenleginél 20 százalékkal több támogatás jut a méhészet fejlesztésére, elsősorban a technológia, az eszközök korszerűsítésére - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államállamtitkára kedden Dunavarsányban, egy mézcsomagoló családi vállalkozás új gépsora átadása alkalmával.
Jelentősen nő jövőre az állattartók és a tejtermelők támogatása

Jelentősen nő jövőre az állattartók és a tejtermelők támogatása2014. október 10.

Az ideinél jelentősen magasabb összegű támogatásokra számíthatnak az állattartók és a tejtermelők 2015-ben – jelentette be a földművelésügyi miniszter pénteken, a Jász-Föld Zrt. állattartó telep fejlesztésének átadó ünnepségén, Jászladány határában.
Nemzeti Vágta hetedszer a Hősök terén

Nemzeti Vágta hetedszer a Hősök terén2014. szeptember 21.

Az immár hagyománynak számító lovas verseny- és programsorozat rengeteg látogatót vonzott a fővárosi Hősök terére. Az Ötösbefutó Fogatvágta győztesének a díjat Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át.
Megnyílt a 29. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok

Megnyílt a 29. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok2014. szeptember 10.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár nyitotta meg a 29. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokat.
Hungaricum lehet a szerencsi csoki

Hungaricum lehet a szerencsi csoki2014. augusztus 23.

A szerencsi csokoládéval bővülhet a hungaricumok listája, a tradicionális termék hamarosan felkerülhet rá - mondta Fazekas Sándor, a szerencsi Bonbon Kft. új üzemcsarnokának avatásán, szombaton.
A Magyarok kenyere gabonájának ünnepélyes begyűjtése Kenderesen

A Magyarok kenyere gabonájának ünnepélyes begyűjtése Kenderesen2014. július 26.

A Magyarok kenyere gabonájának ünnepélyes begyűjtése elnevezésű program kenderesi rendezvényén a Jász-Nagykun-Szolnok megyei gazdák által felajánlott 41 tonna búzából településenként egy-egy zsákot szekereken vittek a Horthy Ligetbe, ahol ünnepélyesen megszentelték a búzával megtöltött zsákokat. Az eseményen Fazekas Sándor mondott köszöntőt.
A nemzeti parkok kiemelt szerepet töltenek be a hazai turizmusban

A nemzeti parkok kiemelt szerepet töltenek be a hazai turizmusban2014. július 25.

A nemzeti parkok kiemelt szerepet töltenek be a hazai turizmusban, a csodálatos természeti értékek megőrzése és védelme mellett - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Szarvason a Körös-Maros Nemzeti Parkban létesített Körösvölgyi Állatpark ünnepélyes megnyitóján.
A szerencsi csokoládéval és a kürtőskaláccsal bővülhet a hungarikumok köre

A szerencsi csokoládéval és a kürtőskaláccsal bővülhet a hungarikumok köre2014. július 24.

A szerencsi csokoládé és a kürtőskalács is hungarikum lehet hamarosan - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten, amikor megnyitotta az első Hungarikum Hétvégét, a magyar nemzeti értékeket bemutató kulturális és gasztronómiai fesztivált.
Tanösvényt és kilátót adott át Bitay Márton

Tanösvényt és kilátót adott át Bitay Márton2014. július 16.

Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára adta át a Fekete István kilátót a Hárskúttól délre fekvő a Kis-Bükk-tetőn 2014. július 16-án.
Megújult a lillafüredi Szent István-barlang világítása

Megújult a lillafüredi Szent István-barlang világítása2014. július 10.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára az átadáson egyebek mellett azt mondta: az elmúlt kormányzati ciklusban 184 természetvédelmi beruházás valósult meg mintegy 39 milliárd forintból, ebből a pénzből finanszírozták a lillafüredi projektet is.
Nyolcvan éves a balatoni viharjelzés

Nyolcvan éves a balatoni viharjelzés2014. július 8.

A már 80 éve szolgáló balatoni viharjelzésnek köszönhetően időben értesülhetünk legnagyobb tavunk változásairól, így ezekre megfelelően felkészülhetünk – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára Siófokon, a balatoni viharjelzés 80. évfordulóján.
 Több mint háromszáz birkából főztek pörköltet a hétvégén Karcagon

Több mint háromszáz birkából főztek pörköltet a hétvégén Karcagon2014. június 28.

A hungarikummá vált karcagi birkapörköltet az idén több mint háromszáz állatból főzték a XVI. karcagi birkafőző-fesztivál szombati versenynapján. Rekordot hozott a versenyben részt vevők száma is, több mint kétszáz főzőhelyen készült a nevezetes kunsági étek.