Család- és ifjúságügyért Felelős Államtitkárság

Novák Katalin

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság

Találatok száma: 10

Hírek

Több ezer kárpátaljai magyar gyermeket várnak az Erzsébet-táborok

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2015. május 13. 12:20

Május 13-án a Nemzeti Táboroztatás keretében megnyílt az „Erzsébet-program a kárpátaljai magyar gyermekekért” elnevezésű pályázat – ez az első lépése a csak idén legalább háromezer kárpátaljai magyar gyermek táboroztatását biztosító kezdeményezésnek. A Kormány a 8-14 év közötti kárpátaljai magyar gyermekek Erzsébet-táborban való üdülését segíti, így is támogatva a magyar családokat.

„Ezer anya énekelt” a Millenárison

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2015. május 10. 14:19

A Kormány szívesen karol fel olyan civil kezdeményezéseket, melyek a magyar hagyományok, a magyar nyelv ápolása mellett segítik a szülők és gyermekeik közötti korai kötődés kialakulását - mondta a Ringató Baráti Társaság programján, vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, az „Ezer anya énekel” c. program fővédnöke.

Kétezer diákújságíró az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2015. május 8. 16:51

„Egy kis közösségben, mint az iskola, mindenki tudja, mi az igazság. Nem lehet félrebeszélni, nem lehet félretájékoztatni. Egy újságírónak felelőssége, egyéni hangja van. Jó lenne, ha mindazok a fiatalok, akik valóban hittel, teljes szívükkel, néha talán naivan állnak az újságírás szakmájához megőriznék ezt a típusú hozzáállásukat a későbbiekben is” – mondta el Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a 22. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon, amelynek fővédnöke volt.

Huszonegy településen lesznek programok az európai ifjúsági héten Magyarországon

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2015. május 4. 15:12

Huszonegy településen kezdődnek hétfőn programok az európai ifjúsági hét keretében Magyarországon, a rendezvények középpontjában a fiatalok aktív társadalmi és munkaerő-piaci részvétele áll.

Húsz hónapja növekszik a születések száma

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2015. május 3. 11:48

Húsz hónapja folyamatosan növekszik a születések száma, és a kormány a jövőben is mindent meg kíván tenni azért, hogy ez a pozitív trend folytatódjon – mondta a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár anyák napja alkalmából a Szent Imre kórházban, ahol köszöntötte a kismamákat.

Köszöntjük az édesanyákat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2015. május 3. 8:54

Magyarország családbarát ország. A családbarát országok pedig megbecsülik az édesanyákat, elismerik az anyaság értékét, azt az örömteli és egyben sok áldozattal járó, életre szóló feladatot, amellyel az anyai lét együtt jár.

Újjáalakultak a gyermekek, a nők és az idősek jogaiért felelős tematikus munkacsoportok

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2015. május 2. 13:56

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár vezetésével az elmúlt napokban megtartották újjáalakuló üléseiket az Emberi Jogi Munkacsoport tematikus munkacsoportjai, a gyermekek, a nők és az idősek jogaiért felelős testületek.

Megjelent a „Családbarát Ország 2015” pályázat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2015. május 1. 8:13

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyi Államtitkársága megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet „Családbarát Ország 2015” címmel, amely három komponensből áll.

Gyermekbarát település díjat hirdetett az Emmi és az UNICEF

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2015. április 27. 18:24

Gyermekbarát település díjat hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága és az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványa.

Sikerült megőrizni a nyugdíjak reálértékét

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2015. április 27. 15:24

Évről évre a tervezett infláció mértékével megegyezően növekszik a nyugdíj, így az emeléssel sikerült megőrizni a nyugdíjak reálértékét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Zalaegerszegen, a Zala Megyei Idősügyi Tanács ülésén.