Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság

Dr. Kardeván Endre

élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár

RSS feliratkozás

Hírek

Hungarikumok, magyar értékek

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 24. 15:04

A Hungarikum Bizottság (HB) országos konferenciasorozatot szervez, amelynek célja, hogy ismertesse a megyei önkormányzatok, a települések és a művelődési intézmények vezetőivel, szakembereivel a nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt, valamint az annak végrehajtásáról szóló rendeletet.

Hős állatorvosokra emlékeztek

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 24. 12:54

Május utolsó vasárnapján azokra a hősökre, köztük állatorvos és állatorvostan-hallgatókra emlékezünk, akik Magyarországért áldozták életüket – fogalmazott Kardeván Endre a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán tartott emléktábla megkoszorúzásával egybekötött kegyeleti megemlékezésen. Közlemény.

A családi gazdálkodásról szóló fórumot és kiállítást terveznek Budapesten

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 23. 17:01

A családi gazdálkodásról szóló globális fórum és kiállítás szervezését tervezi Magyarország a jövő év márciusában a családi gazdálkodás nemzetközi évének keretében - jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön egy nemzetközi szakmai konferencián.

Diákoknak szól a „Parlagfű kisokos”

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 23. 16:10

Kisiskolásoknak készített ismeretterjesztő kiadványt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), amelyben a gyerekek az életkoruknak megfelelő, játékos formában kapnak információt a parlagfűről és az ellene való védekezésről. A NÉBIH a foglalkoztató füzetet a tanév végéig az iskolákba nyomtatott, vagy elektronikus formában eljuttatja.. Közlemény.

Halfeldolgozó épül Szentgyörgyváron

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 22. 15:32

A közel egy éve működő halnevelő üzeme mellé közel 3,5 millió euró értékű, túlnyomórészt saját erőből megvalósuló halfeldolgozó telepet létesít a Zala megyei Szentgyörgyváron a Halház Kft. A halnevelő üzemrészben tett látogatásakor Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára egyedülállónak nevezte a jelenleg ismert legmodernebb technológiával felszerelt magyarországi halnevelő telepet, amely hosszú távon munkahelyet teremt.

Nem minden sör, amit annak adnak el

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 21. 14:06

Ezentúl nevében is meg kell különböztetni a sörtől azokat a termékeket, amelyekhez az érlelést, szűrést követően annak ízét, illatát, színét, jellegét megváltoztató bármilyen anyagot hozzáadnak, és ezáltal lényegében egy új terméket hoznak létre. Nevük akkor tartalmazhatja a „sör” kifejezést, ha a gyártó a fogyasztó számára egyértelművé teszi, hogy a sör csupán a készítmény egyik alkotóeleme. Így lehet majd például: sörkeveréket, sörmixet, vagy sörtartalmú italt árulni.

A parlagfű elleni védekezést már most meg kell kezdeni

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 16. 16:24

A parlagfű elleni védekezést már most meg kell kezdeni – figyelmeztetnek a szakemberek. Azokon a szántóföldi területeken, ahol a nagy mennyiségű csapadék, vagy a belvíz miatt a növényzet kipusztult, a terület száradása után a parlagfű tömeges megjelenése várható. Közlemény.

Idén is szükség lehet a vetésfehérítő bogarak elleni védekezésre

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 16. 10:06

A tavaszi időszak döntő fontosságú az őszi búza, az őszi árpa, a tritikále (a búza és a rozs keresztezésével létrehozott takarmánynövény) és a tavaszi árpa egészséges fejlődéséhez. Az áprilisban, májusban megjelenő kártevők – a számukra kedvező környezeti feltételek mellett – ezen takarmánynövények termésmennyiségét csökkenthetik.

Támogatást kapnak az aflatoxin fertőzés miatt károsult gazdák

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 15. 15:52

A tej aflatoxin-tartalmának, valamint a takarmányok megelőző vizsgálatához, az aflatoxinnal szennyezett tej ártalmatlanításához, valamint a szennyezett tej miatt bekövetkezett kár részbeni kompenzálására kaphatnak vissza nem térítendő, egyszeri támogatást a tejtermelők, a tejtermelői csoportok és tejfeldolgozók. Közlemény.

A biotermékek iránti fogyasztói bizalmat növeli az új szabályozás

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 15. 11:56

A vidékfejlesztési tárca módosította a biotermékekkel kapcsolatos gazdálkodási követelményeket, a tanúsítás, forgalmazás, jelölés és ellenőrzés szabályait. A május 29-étől hatályos rendelet az ökológiai gazdálkodásból származó termékek tanúsítását végző szervezetek minőségbiztosítási rendszerének megbízhatóságát növeli annak érdekében, hogy a biotermékek iránti fogyasztói bizalom erősödjön. Közlemény.

Az év honlapja - 2011