Adminisztrációcsökkentés, EU 2020 stratégia, Innováció, Parlamenti témák, Versenyképesség
Cséfalvay Zoltán MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: nehéz és küzdelmes két év áll az ország és a kormány mögött, ez idő alatt ugyanakkor jelentős eredményeket értek el. A kormány a kihívásokra gyorsan válaszolt, az államháztartást sikeresen konszolidálta, a reformokkal pedig hosszabb távon is megalapozta a gazdaság versenyképességének javulását.
Lengyelország és Magyarország jövője attól függ, miként tudnak integrálódni az európai innováció területén - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiai államtitkára az MTI-nek szerdán lengyelországi látogatása során.
A német gazdaság teljesítményétől függően számít Magyarországon élénkülésre a második félévben Cséfalvay Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával csütörtökön közölt interjút a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap a magyar gazdaság helyzetéről, a recesszió veszélyéről.
A pályázatot Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára jelentette be hétfőn, a BME Nagysebességű Hálózatok Laboratóriuma (HSNlab) 20 éves fennállása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. A Masat-1, Magyarország első műholdja, üzenettel köszöntötte a központot.
Innovatív ötletekből gazellák elnevezéssel 2 milliárd forintos keretösszegű pályázati forrást hirdet a kormányzat júniusban kis- és középvállalkozások részére - jelentette be Cséfalvay Zoltán szombaton Egerben.
Pályázatokkal is segíteni kívánja a Nemzetgazdasági Minisztérium Magyarország felkészülését a Horizon 2020 elnevezésű európai uniós kutatás-fejlesztési programra.