Mintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, amivel fejenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra - mondta Bodó Sándor sajtótájékoztatón, Budapesten.

A foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár közölte, a program segítségével nyolcezer érintett találhatja meg számítását önfoglalkoztatóként, ami érdemben növelheti a vállalkozási hajlandóságot Magyarországon.

Az államtitkár a tájékoztatón elmondta, az álláskeresők foglalkoztatási szintjének növelése érdekében különösen indokolt körükben a vállalkozói aktivitás ösztönzése, az új vállalkozások létrejöttének támogatása, képzettségük fejlesztése, a vállalkozással kapcsolatos szemléletformálásuk javítása.

Kép letöltéseFotó: PM

Mint mondta, ma Magyarországon a legfontosabb nettó munkahelyteremtők a mikro- és kisvállalkozások, melyek közel 60%-a egyszemélyes vállalkozás, azaz önfoglalkoztató személyekből áll. A cél a teljes foglalkoztatás elérése, ami már – a nagyon alacsony munkanélküliség miatt - nem nagy tömegek bevonását jelenti a munkaerőpiacra, hanem az egyéneket kell megszólítani, lehetőséget kell biztosítani számukra a mielőbbi munkába álláshoz.

Bodó Sándor ismertette, a program teljes kerete 46 milliárd forint, ebből 6 milliárd forint támogatja a résztvevők képzését. A vállalkozások induló költségeinek támogatására 40 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből a 30 év felettiek által létrehozott vállalkozások részére 13,35 milliárd forint, míg a fiatalok által létrehozott vállalkozásokéra 26,65 milliárd. E két pályázati lehetőség közel 8 ezer vállalkozás elindulását segítheti elő 2022-ig, melyből 2627 vállalkozás a 30 év felettiek, 5236 vállalkozás pedig a 30 év alattiak körében jöhet létre.

Kép letöltéseFotó: PM

Az államtitkár leszögezte, az első szakaszhoz kapcsolódó képzések megvalósítása várhatóan jövő év tavaszán kezdődik meg, a konkrét támogatási igények benyújtására a képzések sikeres elvégzését és az üzleti tervek elfogadását követően, várhatóan 2019 közepén nyílik meg a lehetőség.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke elmondta, a kincstár a programot 21. századi eszközökkel és szemlélettel hajtja végre, ezért minden vállalkozni akaró személynek ügyfélkapu regisztrációt kell szereznie, mivel a program a felületen keresztül lesz elérhető. Az érdeklődők a www.ginop519.hu oldalon keresztül férhetnek hozzá a már élő régiós előregisztrációs felületekhez a hamarosan induló képzésekre.

(Pénzügyminisztérium)