Jelentés a Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsa által 2009. július 7-én a túlzott hiány eljárás keretében kiadott ajánlás megvalósítása érdekében hozott intézkedésekről.
Az adójóváírás teljes megszüntetésére azért volt szükség, hogy minél előbb átálljon az adórendszer, és más szemlélet kerüljön be a munkaerő költségeinek az adó- és járulékrendszerben való kedvezményezésére - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Portfolio.hu-nak. Két évig adókedvezményt kapnak dolgozóik után azok a cégek, amelyek végrehajtják a szükséges béremelést a nettó bérek pozíciójának megőrzéséhez, a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben foglalkoztatottak után pedig 9 százalékos adókedvezmény jár. Csírájában megismerhettük a kkv szektorra tervezett új, egyszerű adózást, ami nem eva, de bizonyos szempontból hasonlít hozzá.
35 éves inflációs előrejelzés (Fogyasztóiár-index (CPI) és Harmonizált Fogyasztóiár-Index (HICP))
A több éves fizetési kötelezettséggel járó projektek jövőbeli pénzáramlásainak számításához a 161/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet 1. §. (2) bekezdése szerint használandó 35 éves időszakra terjedő diszkontráta sor.
Magyarország továbbra sem kívánja módosítani az ágazati különadóról szóló törvényt. A kormány álláspontja szerint a Bizottság által vitatott magyar szabályozás teljes mértékben megfelel a közösségi jognak.
Felhívás számviteli standardtervezet észrevételezésére.