Megállapodás a bankokkal, átírandó költségvetés, bonyolódó IMF-tárgyalások. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a HírTV Kontraszt c. műsorának vendége volt.
A kormány döntése alapján több mint hatmillió forint állami támogatás jut egy munkahelyre a győri Audi gyárban. A nemzetgazdasági miniszter Az Este című műsorban elmondta: a beruházásoktól csaknem 18 ezer munkahelyet remél.
Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2011. március 1-jén ismertette a kormány új strukturális reformprogramját. A nemzetgazdasági miniszter az államadósság leszorítását nevezte meg a kabinet elsődleges céljának.
A magyar gazdaságpolitika jelenlegi iránya, céljai élénken foglalkoztatják a közvéleményt és természetesen a szakmabelieket, beleértve a közgazdasági újságírókat és magukat a közgazdászokat. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter e témában publikált cikkéhez is több közgazdász és olvasó szólt hozzá. A miniszter alábbi válasza nem jelenti a vita lezárását, várjuk a további hozzászólásokat, kommenteket.
Matolcsy György a sajtótájékoztatón bejelentette, zöld utat kapott az Audi győri beruházása. Szó szerinti leirat.
Orbán Viktor miniszterelnök, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mutatta be az Új Széchenyi Tervet 2011. január 14-én, Budapesten. Szó szerinti leirat.
Valóban rivalizál-e Fellegi Tamással? Mi az oka a vezetés gyakori rögtönzéseinek? Mi a véleménye az ellenséges külföldi kommentárokról, a kínos leminősítésről? Minderre válaszol Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a hvg.hu-nak adott interjúban.
Az október 30-ai kormányszóvivői sajtótájékoztató vendége Matolcsy György volt. A nemzetgazdasági miniszter a 2011-es költségvetés fő számait ismertette.
Matolcsy György szeptember 17-én a Magyar Rádió 180 perc című műsorának vendége volt. Alább a beszélgetés teljes szó szerinti leiratát közöljük.
A kormány 2010. szeptember 8-ai ülését követő sajtótájékoztató vendége Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter volt