Magyar EU-elnökség 2011, Diplomácia, Nemzetközi kapcsolatok, Globális ügyek, Biztonságpolitika
Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára szerint súlyosan elfogult a 2013. június 19-én elfogadott Tavares-jelentés szövege, de ez várható is volt, hiszen politikai kampány folyik az unióban, mert kevesebb, mint egy év múlva európai parlamenti (EP) választások lesznek.
A magyar kormány bízik a török demokrácia erejében, és támogatja az ankarai vezetést a belpolitikai fejleményeket illetően – mondta el 2013. június 19-én a Törökországban tárgyaló Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A magyar Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára, Győri Enikő megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Európai Parlament ALDE képviselőcsoportja Twitter oldalán arról írt, hogy a "Fidesz európai parlamenti képviselője" diktatúrának nevezte az Uniót. A szóban forgó minősítés az ellenzéki Jobbik listáján bejutott képviselőtől származik. Közlemény.
Megerősítette Magyarország hagyományos támogatását Moldova európai integrációjának előmozdítása iránt június 18-ai chisinaui tárgyalásain Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
Magyarország Külügyminisztériuma értetlenséggel fogadta és visszautasítja Navanethem Pillay asszony, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mai napon tett nyilatkozatát. A Főbiztos asszony, üdvözölve a Velencei Bizottság véleményét a magyar alaptörvény negyedik módosításáról, számos olyan kritikai megállapítást tett, amelyek nem helytállóak.
Új kihívásokkal kell szembenéznie az uniós kohéziós és agrárpolitikának – hangzott el egy 2013. június 18-én Budapesten rendezett nemzetközi konferencián.
A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium üdvözli és támogatásáról biztosítja Hamid Karzai, az Afganisztáni Iszlám Köztársaság elnökének bejelentését az afganisztáni átmenet utolsó fázisának megkezdéséről. Közlemény.
Takács Szabolcs globális ügyekért felelős helyettes államtitkár 2013. június 17-én mutatta be az Országgyűlés Külügyi Bizottságának a Külügyminisztérium által széleskörű társadalmi egyeztetést követően elkészített Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési (NEFE) keretstratégiát.
Németh Zsolt reményei szerint Magyarországon az anyaországi felelősségtudat tovább fog erősödni a jövő évi választások után, amikor a határon túli nemzeti közösségeknek már képviselői is lesznek a parlamentben.
Sztáray Péter politikai igazgató 2013. június 14-én fogadta Khanhuseyn Kazimlit, az azerbajdzsáni parlament Azerbajdzsáni–Magyar Baráti Tagozatának elnökét és a parlamenti csoport tagjait. A delegációt a budapesti azeri nagykövetség részéről Vilayat Guliyev nagykövet kísérte. Közlemény.