Globális ügyek, Nemzetközi szervezetek, Nemzetközi jog, Emberi jogok
Budapesten felavatták Ahn Eak Tai, a koreai himnusz zeneszerzőjének bronz mellszobrát 2012. május 11-én.
Hóvári János, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára délkelet-ázsiai útja második állomásaként Kambodzsa fővárosában, Phnom Penhben találkozott Sok Annal, az ország első miniszterelnök-helyettesével, majd európai és globális ügyekért felelős külügyi államtitkárokkal és a kambodzsai üzleti élet szereplőivel. A tárgyalások célja a két ország kapcsolatainak dinamizálása, az együttműködési területek meghatározása, aktuálpolitikai kérdések megvitatása volt.
Hóvári János, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára a magyar-vietnami külügyi konzultáció keretében 2012. május 8-10. között a délkelet-ázsiai országba látogatott.
A Külügyminisztérium adott otthont 2012. május 7-én a III. Országos Nemzetközi Jogesetmegoldó Verseny döntőjének.
Hóvári János, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára hivatalában fogadta a 2012. április 24-28. között Budapesten tartózkodó Ibrahim Mahmúd Hamid szudáni belügyminisztert.
A Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2012. április 27-én fogadta Mahmúd Ahmed Alit, az Egyiptomi Olimpiai Bizottság elnökét.