Külgazdasági és Külügyminisztérium

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

Videók

A magyar V4 elnökség alkalmából rövidfilm készült a visegrádi együttműködésről

A magyar V4 elnökség alkalmából rövidfilm készült a visegrádi együttműködésről2017. december 5.

A Visegrádi Csoport 2017/18. évi magyar elnökségének megvalósításában résztvevő Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megbízásából készült rövidfilm a Visegrádi Együttműködést mutatja be az elnökség magyar nyelvű mottója, a „V4 Közösen” jegyében.
Magyarország célja, hogy a térség legfőbb kínai exportőre legyen

Magyarország célja, hogy a térség legfőbb kínai exportőre legyen 2017. november 26.

Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen, és a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is vezető helyen szerepeljen - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
Jelentős fejlődés előtt állnak a magyar-brazil gazdasági kapcsolatok

Jelentős fejlődés előtt állnak a magyar-brazil gazdasági kapcsolatok2017. november 17.

Jelentős fejlődés előtt állnak a magyar-brazil gazdasági kapcsolatok, ebben kiemelkedő szerepet játszik az, hogy Brazília a világ egyik legnagyobb, erőteljesen fejlődő országa, Magyarország és a V4 államok pedig az Európai Unió legnagyobb gazdasági növekedést felmutató régiója - mondta Magyar Levente a Magyar-Brazil Vegyes Bizottság 3. ülését követő sajtótájékoztatón.
Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit

Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit2017. október 27.

Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit, ezért vétózta meg a NATO-Ukrajna bizottság decemberi ülésének összehívását - mondta Szijjártó Péter sajtótájékoztatón.
Új dimenzióba kell léptetni a magyar gazdaságot

Új dimenzióba kell léptetni a magyar gazdaságot2017. október 25.

Új dimenzióba kell léptetni a magyar gazdaságot, hogy az ország ne csak termelési, hanem Közép-Európa legvonzóbb kutatás-fejlesztési központja lehessen - mondta Szijjártó Péter az Itron új kiválósági központjának megnyitóján.
Elraboltak egy magyart Nigériában

Elraboltak egy magyart Nigériában2017. október 25.

A helyi és a német hatóságok megerősítették, hogy egy magyart is elraboltak a nigériai kalózók - közölte Szijjártó Péter. Hozzátette: a Külgazdasági és Külügyminisztérium minden konzuli és diplomáciai eszközt felhasználva, a Terrorelhárítási Központtal együttműködve dolgozik az ügy megoldásán.
Teljesen másképp ítéli meg Magyarország és Ukrajna az ukrán oktatási törvény kérdését

Teljesen másképp ítéli meg Magyarország és Ukrajna az ukrán oktatási törvény kérdését2017. október 12.

Teljesen másként ítéli meg Magyarország és Ukrajna az ukrán oktatási törvény kérdését - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután ukrán kollégájával tárgyalt.
Az EU-nak be kell látnia, hogy az illegális migráció veszélyes

Az EU-nak be kell látnia, hogy az illegális migráció veszélyes2017. szeptember 14.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a visegrádi négyek (V4) csütörtöki budapesti külgazdasági miniszteri találkozójának sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta: komolyan veszik az Európai Bíróság döntését a kvótaperben, mi tudjuk, hogy mi van benne, ellentétben sokakkal, akik nagyon sommás véleményt mondanak róla, de nem olvasták el. Ugyanis az ítélet semmire sem kötelez minket.
Új nyomdaüzemet avattak Békéscsabán

Új nyomdaüzemet avattak Békéscsabán2017. szeptember 14.

Felavatták a Marzek Etiketten+Packaging osztrák cég új, flexibilis csomagolóanyagot előállító, kormányzati támogatással épült üzemét Békéscsabán, amely 120 új munkahelyet teremt. Az eseményen részt vett Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A lehető legátfogóbb szabadkereskedelmi megállapodásra van szükség Nagy-Britanniával

A lehető legátfogóbb szabadkereskedelmi megállapodásra van szükség Nagy-Britanniával2017. szeptember 14.

A lehető legszélesebb körű és legátfogóbb szabadkereskedelmi megállapodásra van szükség Nagy-Britannia és az Európai Unió között, hogy a gazdasági, kereskedelmi és befektetési kapcsolatok akadálymentesek maradjanak - mondta Szijjártó Péter a visegrádi országok külgazdasági miniszteri találkozóján, amelyen Philip Hammond brit pénzügyminiszterrel egyeztettek Budapesten.
Kétmilliárd forintos raktárbázist épített a Coca-Cola Dunaharasztin

Kétmilliárd forintos raktárbázist épített a Coca-Cola Dunaharasztin2017. szeptember 13.

Az olyan beruházásoknak is köszönhetően, mint a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. raktárának építése Dunaharasztiban, a magyar export elérheti az idén a 100 milliárd eurót - mondta Szijjártó Péter a beruházás átadásán.
Az igazi csata most kezdődik

Az igazi csata most kezdődik2017. szeptember 6.

A magyar kormány szerint az Európai Bíróságon, a kvótaperben született döntés felháborító és felelőtlen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Trócsányi László igazságügyi miniszter a közös sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország újabb jogi csatározások előtt áll.
A kerítés Magyarországot és Nyugat-Európát védi

A kerítés Magyarországot és Nyugat-Európát védi2017. szeptember 4.

Aki a határvédelmet nem sorolja a szolidaritás kérdéskörébe, az nem érti Európa jelenlegi helyzetét, és az a szolidaritás, amely nem hajlandó figyelembe venni a határvédelmet, nem igazi szolidaritás - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján.
New Yorkba és Chicagóba indít járatot a LOT Budapestről

New Yorkba és Chicagóba indít járatot a LOT Budapestről2017. július 7.

New Yorkba és Chicagóba indít közvetlen járatot jövő nyártól Budapestről a lengyel LOT légitársaság; Szijjártó Péter a pénteki budapesti bejelentésen azt hangsúlyozta, Magyarországnak versenyhátrányt jelentett, hogy nem volt közvetlen összeköttetése az Egyesült Államokkal, noha az Magyarországon a második legnagyobb befektető.
Már több, mint 50 ember halt meg az idén terrortámadásokban Európában

Már több, mint 50 ember halt meg az idén terrortámadásokban Európában 2017. június 23.

A bevándorlással kapcsolatban továbbra sincs megállapodás, Európa továbbra sem hajlandó elkötelezni magát a bevándorlási hullám megállítása mellett - mondta Szijjártó Péter sajtótájékoztatón.
3,7 milliárd forintos beruházást indít a Diehl Aircabin Nyírbátorban

3,7 milliárd forintos beruházást indít a Diehl Aircabin Nyírbátorban2017. június 23.

Mintegy 3,7 milliárd forint értékű beruházással bővíti kapacitását a Diehl Aircabin Hungary német légiipari beszállító vállalat Nyírbátorban, amelyhez a magyar kormány 1,38 milliárd forint támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.