A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Fotók
Az ORFK légi felvételei az áradó Dunáról.
A Duna 2013. 06. 06-án, a nagy árhullám levonulása előtt a Lupa-szigetnél és az almásfüzitői tározónál.
A 84. Ünnepi Könyvhét nyitónapján adták át a Szép Magyar Könyv 2012 verseny elismeréseit és az IBBY Év Gyermekkönyve 2012 díjait a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
Nemzeti egység jött létre annak érdekében, hogy megbirkózzunk a Duna áradásával, megvédjük a településeket, a termőföldeket, értékeinket – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a Környezetvédelmi Világnap és a Pedagógusnap alkalmából tartott ünnepségen. Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy rendkívüli körülmények között ünnepeljük a világnapot, hiszen jelenleg is az árvízzel küzd az ország.
Védekezési beavatkozási helyek a Dunán - 2013.06.07. 08:35
A dunai nagy áradás előtt június 4-én légi szemlét tartott a folyó, Budapest és Dunaszeg közötti mintegy 180 kilométer hosszú szakaszán, Molnár Béla az Országos Vízügyi Főigazgatóság Főigazgatója, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóság Légirendészeti Parancsnokság MD-500-as helikopterének fedélzetéről, Bukor János rendőr őrnagy pilótával. Az útjára elkísérte, Dr.Balogh János rendőr dandártábornok a Készenléti Rendőrség parancsnoka, országos főkapitány-helyettes. Így látták a Dunát, az ártereket és a parti településeket a magasból ezen a szakaszon.
Európa-diáknapot tartottak 2013. május 31-én Tokajban: itt rendezték meg a borsodi és szabolcsi diákok számára meghirdetett, az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek bővítését szolgáló Mi vagyunk Európa! című vetélkedősorozat döntőjét is.
Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár átadta az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) alapító okiratát Dr. Németh Attilának, a Nyírő Gyula Kórház főigazgató főorvosának.
Pintér Sándor belügyminiszter Közös biztonságunk címmel tartott előadást a Fidesz "Magyarország jobban teljesít" elnevezésű programsorozatának miskolci rendezvényén.
Az év honlapja - 2011