Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) mintegy 600 tagot számláló nonprofit, közhasznú szervezet. Céljai közé tartozik a hadtudomány fejlődésének szolgálata, az egyetemes biztonság problémáinak tudományos vizsgálata; a tudományos eredmények gyakorlatban való alkalmazásának segítése; a hadtudomány és más kapcsolódó tudományterületek iránt érdeklődő, azokkal tudományos igénnyel foglalkozó szakemberek összefogása; a magyar hadtudományi élet hagyományainak ápolása. A Társaság integráló jellegű szervezet, amely a szélesen értelmezett védelmi szférát fogja össze: tagjai között vannak nem csak katonák, de határőrök, rendőrök, vám- és pénzügyőrök, a titkosszolgálatok képviselői stb. A Hadtudományi Társaság évente két-három központi rendezvényt (konferenciákat, szemináriumokat) szervez. Negyedéves gyakorisággal jelenik meg saját folyóirata, a Hadtudomány.
A HM Zrínyi Média által működtetett portálon első kézből származó híreket, információkat és videofelvételeket talál a Honvédelmi Minisztériumról és a Magyar Honvédségről, de válogathat a NATO, valamint Európa és világ katonahírei között is.