Az autizmus által érintett családokat segítő modellprogram indul; az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) október 5-ig várja a családok és a nekik segíteni akarók jelentkezését.

Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a programról hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a kísérleti program célja, hogy olyan szolgáltatást nyújtsanak autista gyermeket nevelő családoknak, amellyel néhány órára tehermentesíthető a szülő.

A programra húsz család és húsz segítő jelentkezését várják - tette hozzá az államtitkár.

Kővári Edit, az AOSZ elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: a szövetséghez érkező megkeresések alapján az a tapasztalatuk, hogy a felnőtt korú és súlyos autizmus spektrumzavarral élő gyermekek szüleik magukra maradnak. Ezek a családok nehezebben kérnek és kapnak segítséget, hiszen az autizmusból adódó tünetek megértése és a támogatás módja speciális alapismereteket igényel - emelte ki az elnök.

A programra olyan családok jelentkezését várják, amelyekben 14 év feletti, autizmussal élő családtagot nevelnek, a segítőknek pedig kétszer kétnapos képzésen kell részt venniük, és vállalják, hogy a család otthonában nyújtanak támogatást az év végéig.

A segítőknek a tanfolyam ingyenes, de a családnál eltöltött időért bérezést nem kapnak - tette hozzá Kővári Edit, aki elmondta, ha a program sikeres lesz, az alapítvány célja, hogy fenntartsák a segítségnek ezt a formáját.

A modellprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2,5 millió forinttal támogatja.

A programra jelentkezni október 5-ig a [[[PAGJO2JRdGl0a2Fyc2FnQGVzb2VtYmVyLmh1]]] címen lehet.

(MTI)