Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédet mondott és átadta a papkeszi Vadrózsa Napközi-otthonos Tagóvoda felújított épületét.
Csaknem 800 millió forintból újult meg Tihany központi része, a Tihanyi legenda-projekt keretében felújították a kálváriát és a település műemléki utcáit, valamint egy újonnan kialakított teret neveztek el Mádl Ferenc volt köztársasági elnökről.
A jogállam ott kezdődik, ahol nem az erőé a jog, hanem a jogé az erő - hangsúlyozta a házelnök a Független Rendészeti Panasztestület (FRP) létrejöttének 5. évfordulóján, a Parlament épületében rendezett csütörtöki konferencián, amelyen Balog Zoltán miniszter és Kontrát Károly államtitkár is részt vett.
A rendőrség és a Belügyminisztérium minden segítséget megad a nyomozó ügyészségnek, hogy az izsáki ügyben az igazság kiderüljön, és akik megsértették a törvényt, méltó büntetést kapjanak - mondta Kontrát Károly újságíróknak csütörtökön a parlamentben.
A kormány segítséget nyújt a csengeri temetőben megrongált sírok helyreállításához - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a jobbikos Apáti István napirend előtti felszólalására válaszolva.
Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében összesen 5,43 milliárd forintos támogatásból 42,8 kilométernyi erősen leromlott állapotú Veszprém megyei mellékutat újít fel 2013-ban a közútkezelő - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.