Önkormányzatok, Állampolgárság, Nemzetbiztonság, Rendvédelem, Építésügy, Területrendezés
A Diplomata Magazin interjúja dr. Pintér Sándor belügyminiszterrel.
A belügyminiszter nem cáfolja, hogy csődbe jutott a magyar bűnüldözés, csak azt vitatja, hogy vajon mikor. Pintér Sándor megerősítette, a rendőrség akkor is közbelép majd, amikor egyenruhások rigmusokat skandálva, megbotránkoztató módon vonulnak fel települések kisebbségek lakta részein, ha a bíróságok újra és újra úgy döntenek: nem történt rendzavarás. A családon belüli erőszak ügyében szerinte a tények beszélnek. A gyilkosságok egyharmada éppen családon, együttélésen belül történik.
A rendőrség átalakítása és a korrupt rendőrök leleplezése között nincs összefüggés. A véletlenek egybeesése, hogy a kettő egy időben történik – mondta a lapunknak adott interjúban Pintér Sándor. A belügyminiszter szeretné, ha azok a kollégái, akik meginognak, „meglátnák maguk fölött Damoklesz kardját”. Pintér „kellően bátor embereknek” nevezte a józsefvárosi piac felszámolásáról döntő tisztviselőket, és elárulta azt is, hogy az elsősegélydoboz-hisztéria mögött jól megkomponált sajtóhír és rengeteg eladott készlet áll.
Azokat juttattuk rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak - állítja az alvilág kulcsfiguráinak nyári befogása után Pintér Sándor. A belügyminiszter szerint jogilag és rendőrszakmailag a Jobbik körül mozgolódó gárdák is "kezelve vannak".
Pintér Sándor belügyminiszter interjúja a Népszabadság 2012. július 7-i számában.
Úgy kell átalakítani a C típusú nemzetbiztonsági átvilágítás folyamatát, hogy az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek tudomásul vegyék, ettől kezdve Damoklész kardja lóg a fejük felett – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Pintér Sándor belügyminiszter, aki beszélt arról is, hogy az elmúlt két évben támadó jellegű hírszerzés és elhárítás épült ki.
Pintér Sándor belügyminiszter interjúja a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Az interjút Georg Paul Hefty készítette.
Kísérleti jelleggel elindult a közmunkaprogram, bővült a rendőrség állománya, új nyugdíjszabályok léptek életbe és elindult az uzsorások elleni harc. Többek között ezekről a témákról és a tavalyi év tapasztalatairól kérdeztük Pintér Sándor belügyminisztert.
Ha a lányom nem dolgozott volna az Eclipse-nél, akkor ez egy sima adócsalási ügy lett volna, mondja Pintér Sándor belügyminiszter, aki beszél arról is, miért kell felkészíteni a rendőrséget etnikai konfliktusok kezelésére, és hogyan akarják vonzóvá tenni a rendőri pályát.
A rendvédelmi tüntetések szervezésekor a szakszervezeti vezetők némely esetben túllépték a törvényben előírt kereteket, és egyértelműen kormányellenes politikai demonstrációvá alakították a formailag a tagságuk jogaiért tartott megmozdulást – nyilatkozta a Népszabadságnak Pintér Sándor belügyminiszter.