A munkaterület átadásával megkezdődött a Budapest és Esztergom közötti 53 kilométeres vasúti vonalszakasz átfogó korszerűsítése az Új Széchenyi Terv forrásaiból.
Elfogadta a kormány az új Nemzeti alaptantervet. A dokumentumot méltatva az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: annak nemzetösszetartó ereje lehet.
Balog Zoltán a minisztérium névváltozásával kapcsolatban kiemelte: azért volt rá szükség, mert az új név jobban kifejezi azt, hogy az ember áll a tárcánál a középpontban.
Nagy jelentősége van ennek a konferenciának, ugyanis nagyon jó fórumot teremt az egészségügyet érintő kérdések megvitatásához - fogalmazott Szócska Miklós a Figyelő által szervezett konferencián.
Július folyamán kezdődhetnek meg az IMF/EU tárgyalások, megállapodás pedig őszre várható – jelentette ki Fellegi Tamás egyes pénzügyi szervezetekért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön, egy budapesti pénzügyi csúcstalálkozón.
Mindannyiunk felelőssége, hogy a természetes környezet és a terület értékes élővilága a következő nemzedékek számára is megmaradjon – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Sas-hegyi Látogatóközpont átadásán. A felújított létesítményben interaktív kiállítás és különleges panorámát biztosító kilátóterasz várja az érdeklődőket, Buda ősi flóráját és faunáját tanösvény mutatja be. A látogatóközpontot Fazekas Sándor és Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója avatta fel.
A román Külügyminisztérium 2012. május 16-án bekérette bukaresti nagykövetünket, Füzes Oszkárt. A misszióvezető távollétében dr. Balázs Ádám ideiglenes ügyvivő tett eleget a partner kérésének.
Soltész Miklós a "Természetes család, mint érték és állami prioritás" című konferencián, csütörtökön Rigában a magyar kormány családpolitikai intézkedéseit emelte ki. Mint az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, minden egyes alkalommal fel kell venni a küzdelmet a családok érdekében.
A magyar miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Alekszandr Konovalov orosz igazságügyi miniszterrel tárgyalt csütörtökön. A kétoldalú megbeszélésre a szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórum keretében került sor.
A tervek szerint 2013 végére már az egykori Ludovika Akadémia épületében működhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) központja, több tanszéke és könyvtára is. A 24 milliárd forintos beruházásra 4,5 milliárd forint költségvetési pénzt ad a kormány, a fennmaradó részt pedig az Európai Unió operatív programjaiból kívánják előteremteni - nyilatkozta az intézmény rektora az MTI-nek. A természettudományi múzeum kiállítóterülete a mostani helyén marad.